Heti Válasz
2004.07.29. 23:53
Kovács Ákos az égig érő erdélyi fenyőfákról és az utolsó hangos dalról
Miként tavaly, idén is Ákos-koncerttel zárul a július 18. és 25. között - Tusnádfürdőn - futó Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A dalszerző-előadó a 2003-as, akusztikus-mesélős Andante-produkció után most igazi "csűrdöngölős" rockot ígér közönségének. A Heti Válasz éppen elutazása előtt, a kamionpakolás idején kapta diktafonvégre Ákost.
Tavaly - a vastaps mellé - egy extra, ütemes "kö-szön-jük, kö-szönjük"- öt is kapott Bálványos népétől. Tulajdonképpen mit köszöntek meg önnek?
Akkor jártam először Erdélyben, zenészként is, magánemberként is. Sokat jelentett ez az első alkalom; a többezres tömeg - abban a furcsa, hűvös nyárban, hegyek és égig érő fenyőfák között. A koncert hihetetlenül jó hangulatúra sikeredett, a szervezők elmondása szerint soha semmilyen produkció nem vonzott még ennyi érdeklődőt Tusnádra. Évről évre számos anyaországi produkció lépi át a határt, ám többségük számomra vállalhatatlan kompromisszumokkal dolgozik. Úgy kezdődik, hogy azzal jönnek a szervezők: "mennyit tetszik engedni a gázsi feléből, mégiscsak Erdélyről volna szó?" Az adott zenekar ezután csekély technikai igényű diszkontkoncerttel jutalmazza a határon túliakat. A mi produkciónk háromkamionnyi felszereléssel utazik, és már-már sportot űzünk abból, hogy mindenütt egyformán magas minőséget nyújtsunk. Nem vagyunk hajlandók leméretezni önmagunkat: kivártuk az időt, amikor súlyos kompromisszumok nélkül játszhatunk Erdélyben.
|
|
|
|
Afféle kalóz "Best of Ákos"-ok képében azért már korábban is jelen volt Erdélyben.
Eljutott hozzám néhány kalózkazetta, a többségük annyira "best", hogy mások számait is az enyémek közé keverték. Hivatalosan egyetlen hanghordozót sem adtunk el Erdélyben. Tusnádon, 650 kilométerre Budapesttől mégis egy emberként énekelte a közönség a dalaimat.
Egy zenész csak akkor megy a Székelyföldre, ha koncertezhet is?
Sok olyan barátom van, aki - jószolgálati jelleggel, esetleg a szépséges székely leányok vonzásának engedve - évente többször is célba veszi Erdélyt. Nekem egyelőre nincs ennyi szabadidőm. Ha utazom, inkább jól kipróbált, ismert terepre megyek.
Nem is engedi magát letéríteni a Budapest-Tusnádfürdő-Budapest útvonalról?
Idén két nappal előbb indulunk, és a koncert után még néhány napot Erdélyben maradunk, hogy legyen alkalmunk letérni, nézelődni, ne csupán a buszon töltött harminckét órából álljon az utunk.
Kovács Ákos |
CSOMÓPONTOK: -A budapesti Fazekas gimnáziumban érettségizik. -Felsőfokú tanulmányait a Dimitrov téri Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen kezdi, és a Fővám téri Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen diplomázik (úgy, hogy közben nem vált iskolát). -Feleségét, Krisztinát is az egyetemen ismeri meg, eddig két gyermekük született: Márton (6) és Anna (2). - Másodéves a Közgázon, amikor 1989-ben megjelenik első lemeze a Bonanza Banzaijal. 15 éves pályája alatt összesen 21 magyar és hat angol nyelvű albumot készít. - 1992: a Bonanza legfényesebb éve. A zenekar kétszer is megtölti a Budapest Sportcsarnokot, de ugyanekkor Ákos már új zenei utakat keres. Megírja és rögzíti első szólólemezét, amely Karcolatok címmel 1993 tavaszán jelenik meg. - 1995-ben a Vígszínház számára zenét komponál egy Brecht-előadáshoz. - 1999-ben - Phil Collins dalszövege alapján - magyar műfordításokat készít a Disney-féle Tarzan-produkcióhoz. A mű betétdalait Leslie Mandoki müncheni stúdiójában énekli fel. - 2002-ben az államfőtől megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést a Terror Háza Múzeum létrehozása érdekében végzett sokoldalú tevékenységéért. - Pályája során színházi szerepeket is vállal, legutóbb a Nemzeti Színház Revans című táncjátékában. KAPASZKODÓK: - Irodalom Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején, Tizenkét vándor novella John Updike: Az élet alkonyán, Gyere hozzám feleségül Kurt Vonnegut: Mesterlövész Márai Sándor naplói és Füveskönyve Krúdy Gyula: Pesti szalon Magyar költők (József Attila, Kosztolányi Dezső, Arany János) -Táj Balaton-felvidék, Pilis Nyáron: Dél-Dalmácia (Horvátország) A síidényben: Dolomitok (Olaszország) - Bor Bock József (Villány): Royal Cuvée, Bock Rosé Tiffán Ede & Zsolt (Villány): Pinot Noir, Jammertal Cuvée, Cuvée Carissimae Gere Attila (Villány): Kopár Cuvée Gál Tibor (Eger): Cabernet Franc Weninger (Sopron): Frettner Kamocsay Ákos (Neszmély): Irsai Olivér Légli Ottó (Balatonboglár): Légli Blanc
| |
Kielégíti, hogy egy ideje - legalábbis zenészként - kizárólag kelet felé tudja átlépni a határt? Nyilván nem ezért adott ki hat angol nyelvű albumot - Akosh művésznév alatt.
Nyugat-Európában a próbálkozások ellenére nem jártam sikerrel.
Már nem divat "kitörni a magyarországi gettóból"?
Kevesen szántak annyi energiát a kitörésre, mint én. Naiv voltam, csak sokára értettem meg, hogy nem elég jó dalokat írni vagy jól beszélni angolul. Ez mind-mind szükséges, ámde elégtelen feltétel ahhoz, hogy bárki közel kerülhessen egy komoly lemezszerződéshez.
Diplomamunkájának címe: Zeneművek, mint szerzői alkotások nemzetközi hasznosítása. Értenie kell hát az ipart.
Nemzetközi hasznosítás létezik, de sajna, egyirányú a folyamat: a globális piacra szánt termékek nyugatról keletre áramlanak. Sokáig hittem, hogy van ellenáram is, de nincs. Az angolszász dominancia ebben az iparágban is magától értetődik. Elvi esély ugyan lenne betörni a - gáznak is ejthető - GAS-országokba (Germany, Austria, Switzerland), de kiadói részről lágy sovinizmus fogadja a "keleti" előadókat e vidékeken. Mintha csak egy román popsztár érkezne Magyarországra: énekelhetne ő kiválóan angolul, büszkélkedhetne milliónyi eladott lemezzel, senki nem értené, hogy tulajdonképpen mit keres nálunk. Csak elszigetelt, apró sikerekről tudok beszámolni: korábban játszottam Londonban és Barcelonában, hosszasan leveleztem több holland és német rajongóval, Kaliforniában is van Ákos-klub. Ismerünk egy észak-afrikai srácot, aki a debreceni koncertünkön fekete létére kívülről énekelte a magyar szövegeket a legelső sorban.
Ha Ákos nem megy idegenbe, a külföldiek jönnek Ákoshoz.
Harminchat éves vagyok, két gyermekem van, rengeteget dolgozom. Korábban megalapozott óhajnak éreztem, hogy megjelenhessek a nyugati piacon, mára azonban kihunyt belőlem ez az vágy.
Itthon otthon van? Mármint a popzenei világban.
A popzenében biztosan nem, de úgy egyébként, Magyarországon otthon vagyok. A popvilág - mind a magyar, mind a globális - számomra idegen értékek gyülekezőhelye. Nem tudom kívülről a Beatles-nótákat, sőt semmilyen számot nem tudok kívülről - jóformán csak a sajátjaimat. A mai tizen-, huszonévesek tömegesen csak olyasmit hallgatnak, amit eléjük tesz a zenei újrafeldolgozó-ipar. Jómagam a kamaszidőktől kezdve Peter Gabrielre meg Suzanne Vegára figyelek, a műfaj általános súlytalansága rájuk nem jellemző - valódi, egyetemes művészek. Egy Peter Gabriel-lemez például olyan súlyos és tömör, hosszú-hosszú évek munkáját sűrítő alkotás, hogy közös polcra lehet tenni akár egy Márquez-regénnyel. Mindkét műből ugyanaz a koncentráció, művészi igény és alázat sugárzik. Nem feltételezem, hogy én is ilyesmit alkotok, de törekszem rá.
Soha nem kell lemennie kutyába?
Nem, szerencsére.
Azért fel-feltűnik az arca a bulvárlapokban. Honlapján pedig Ákos-logós esőkabátot és egéralátétet kínál a rajongóinak.
A relikviakereskedelem nem egyenlő azzal, hogy valaki lemegy kutyába. A dalszerzésnek, a zenélésnek igenis létezhet kereskedelmi oldala: Peter Gabriel budapesti koncertjén is lehetett méregdrága turnépólót kapni. Más kérdés, hogy a magyar zenekarok jó része - művészinek tetsző pózból vagy tehetetlenségből - minderre nem szán időt. Ma a világban nincs olyan művészi megnyilvánulás, amely mellé ne társulnának kereskedelmi mozzanatok. Kis túlzással: két másodperc alatt be lehet szerezni az interneten egy Márquez-posztert, pedig ő, ugye, Nobel-díjas író. A bulvársajtóról csak annyit, hogy konzervatív emberként mindig is igyekeztem tartózkodni az ilyen megjelenésektől. Ám tudom, hogy sok igazság van abban, amit egyszer egy újságírónő vágott a fejemhez: "megértem, hogy a magukfajta emberek nem akarnak bulvárlapokban szerepelni, de akkor ne nyavalyogjanak, ha minden magazint a Heti hetes úgynevezett sztárjai töltenek meg". Tizenöt év alatt három alkalommal nyilatkoztam a társasági sajtónak, leginkább olyasmiről, hogy szeretetben élünk a családommal, a konzervatív értékrendhez vonzódunk, és Horvátországba megyünk nyaralni - nem pedig "Losziba".
Rajongói már-már mitológiai alakként tisztelik. Ezt csak a dalok teszik?
Nem találok semmi mitikusat a munkámban, ezért nehéz válaszolnom. Valószínűleg annyira ínséges időket élünk, hogy egy viszonylag normális, céltudatos, világos értékrendű életút szinte automatikusan vonzza az emberek figyelmét. Pláne, ha a médián keresztül csupa zűrös, izgága, sztárnak nevezett fazon rendezi át a mindennapjainkat. Az ember gyarló lény, de a megfelelő eszmények jobbá tesznek bennünket, kiemelnek a hétköznapi gyarlóságból. Amikor fogyasztóivá vált a világ, kiderült, hogy az elmélyülés, a szelíd lelkiség nem tesz jót a gazdaságnak: az eszményeiért élő ember ugyanis nem a vásárlásban találja meg önmagát. Sőt, nem is keresi önmagát, mert Istent keresi - hisz ő az igazi magunkra találás. A fogyasztásra ítélt embert tehát le kell választani Istenről, az isteni távolságban levő eszményekről. Ennek a folyamatnak része és következménye, hogy a mai sztár nem mitikus hős, aki tisztaságával, becsületével a tömegember felett áll, esetleg példaként él: a ma hőse "egy közülünk", olyasvalaki, akivel könnyebben azonosul a fogyasztói proletariátus. Erre jók a Beckham-kaliberű sztárok, akik mesés vagyonokkal rendelkeznek, mégis kiderül róluk, hogy ugyanúgy gyötrődnek, mint bárki, büdös a lábuk, és ugyanúgy elváltak a feleségüktől, mint a szomszéd téesznyugdíjas. Ha ebben a porviharban valaki normális lény marad, és valami olyat produkál, amire lehet rezonálni, különös hatást kelthet. Lehet magyarázni ezt a mechanizmust, de a saját ismertségem természetrajza nem foglalkoztat.
|
|
|
|
Ön nem sztár?
Magamnak soha: a sztár ember alatti kategória. Én meg ember volnék. Az ismertség ritkán segít, inkább teher az életemen, munkaköri ártalom. Ezt néha örömmel, a legtöbbször viszont némi viszolygással veszem tudomásul.
A TNT-együttes énekese is felvette az Ákos művésznevet. Sőt, bizonyos körökben már ő "az" Ákos. Neki láthatóan nincs terhére a sztárság.
A Napkirály fordulatát torzítva: az Ákos én vagyok. A többi mindegy, bízzuk a közönségre.
Kikből áll egyáltalán a közönsége? Kiskosztümből mind többet, fekete bomberdzsekiből egyre kevesebbet látni a koncertjein.
Hát igen, 15 éve vagyok a pályán, én is változom, meg a közönség is. Ma a legtöbben a 25-35 éves korosztályból hallgatnak, de látok tiniket, középkorúakat és idős embereket is a koncertjeimen. Nagyon jól van ez így.
A polgári körös honlapokon is szuperlatívuszokban beszélnek önről.
Az Új törvény című albumom 2002- es megjelenése után "liberális" újságírók próbálták elintézni, hogy egy utolsó nácit lásson bennem a közönség. Ettől az erőlködéstől felment az árfolyamom a sztártőzsdén: ma már olyanok is szeretnek, akik korábban két akkord után kiborultak a zenémtől. A színházi közegben megjelenített, vonóskarral megspékelt tavalyi Andante-produkció talán még inkább emberarcúvá formált a szemükben. Idén árnyaljuk ezt az idilli képet: Az utolsó hangos dal-turné állomásaira - Tusnádra például - füldugó nélkül nem érdemes elindulni.
Az Andante sikere után mi hajtja vissza a csörömpölős műfajhoz?
Tizenegy évvel ezelőtt, az első szólólemezem megjelenésekor nem fantáziáltam hosszú szólókarrierről, csak úgy mellékesen kezdtem bele. Abban az évben a Karcolatok lett az egyik legsikeresebb hazai album. A szólópályám kezdetének tizedik évfordulójára összehozott Andante szintén csak afféle önünneplésnek indult - végül a tervezett öt helyett 16 koncertet adtunk, így összesen harmincezren látták az akusztikus előadásokat. Harminchat éves vagyok, az Andante hosszú távra kijelölte számomra az utat. Már nem sokáig lehet hitelesen rockerkedni: negyven felett kényelmetlen a színpadi nagyterpesz. Addig is igyekszem kihasználni az időt, a jelenleg zajló turné során is nagyszabású rockkoncerteket adunk.
A címadó szám, Az utolsó hangos dal érezhetően bibliai ihletésű. Egyenesen az utolsó ítéletre hajaz.
Szerintem is, ám amikor közzétettük a koncertsorozat címét, percek alatt elterjedt az interneten, hogy Ákos már az utolsókat rúgja, nyugdíjba megy, vége. Nyilvánvaló, hogy másoknak esetleg mást is jelenthetnek a dalaim, mint nekem.
Hogyan születik meg egy ilyen mű? Felcsapja a Bibliát, és...
Nem ilyen üzemszerű a dolog, inkább automatikus. Csak saját élményből tudok írni, arról, ami igazán foglalkoztat.
Jó, hogy említi a "saját" szót. Köztudomású, hogy ami ön körül van, mind-mind "saját" - legyen az kiadó, stúdió, relikviakereskedés, szinte bármi.
Megtanultam, hogy ebben a műfajban szinte csak magamra számíthatok. A sokat emlegetett rockszakma nem létezik: egy igazi szakmának ugyanis vannak írott és íratlan szabályai. Nem cezaromániából igyekszem mindent saját kézben tartani, egyszerűen így próbálom minimalizálni az esetlegességet. Az ihlettől a csomagolt CD-ig a teljes folyamatot figyelemmel kísérem, mindent a saját csapatommal állítunk elő. Így kevesebbet alszom, de nyugodtabb vagyok. Ha az ember a maga ura, soha nem történhet meg, hogy kidobnak a stúdióból, mondván: mennetek kell, hatra már a Kozsó jön dolgozni.
|